Szakmai nyelven
"A pszichodráma olyan terápiás, majd személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul.
A pszichodráma eredetileg Jacob L. Moreno által a huszadik század első felében kidolgozott módszere, melyet Mérei Ferenc honosított meg Magyarországon az 1970-es évek elején. Moreno a módszer kidolgozása során az aktív, cselekvő, spontán önkifejezés felszabadítására törekedett, miközben elsősorban nem az egyént, hanem az egyénekből összetevődött csoportot helyezte a figyelem és a pszichoterápia középpontjába.
Ez pszichodráma alapgondolata, hogy az emberi spontaneitás és kreativitás a cselekvésbe ágyazódva érvényesül, s a cselekvésbe ágyazott helyzetet képes az egyén tudatosítani.
A pszichodráma módszere kognitív és érzelmi szinten tudatosít, testi-fizikai szintű átéléssel, és teszi ezek által lehetővé a verbális és preverbális szintekkel való egyidejű terápiás munkát.
A pszichodráma elmélete „az embert, a személyes külső és belső történéseket azzal a társas közeggel való kölcsönhatásban vizsgálja, melyben élünk, melynek sajátos törvényszerűségei vannak a szociális atomtól kezdve, a szerepelméleteken keresztül, a "közösségek rejtett hálózatán" át a morenoi értelemben használt transzcendensig. Ez az elméleti megközelítése ad a kezünkbe folyamatok kezeléséhez eszközöket, melyekkel nemcsak az egyéni patológiákat tudjuk gyógyítani, de hatékonyabbá tudjuk tenni a társashelyzeteknek a működését, ahol az emberek egymásra hatásának szerepe van."
Vikár A. (2000): Pszichodráma.
In: Szőnyi G., Füredi J. (szerk): A pszichoterápia tankönyve, Medicína"
Költői nyelven
(Válogatás Fodor Ákos haikui közül. Forrás: Terebess)
VÉDŐBESZÉD
Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy folyton fogy,
amíg világít.
amíg világít.
EMPÁTIA
Ágyam, te kedves,
Ágyam, te kedves,
fáradtra-aludtalak?
Fölkelek. Pihenj.
MEMENTO
Emlékedre el-
ejtettem egy tányért – most
takarítgatok.
ŐSZ
avarban állok:
avarban állok:
rajtam nőtt, rólam hullott
levélözönben
levélözönben
A
DARÁZS ÉS ÉN
(trilemma)
(trilemma)
Hessegetgessem?
Agyoncsapjam? Dobozba
zárjam, míg csak él?
ZÁRT KÖR
Nyelved és nyelvem
megbeszélik egymással,
hogy mire nincs szó.
GOLYÓ
gurulok. Ennyi.
Akaratlan, biztosan:
nyugvópontomig
gurulok. Ennyi.
Akaratlan, biztosan:
nyugvópontomig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ha van kedved, mondd el a véleményed!